1949-ben születtem. Fafaragással 1972-óta foglalkozom.
Alapító tagja voltam a Fiatalok Népművészeti
Stúdiójának, az Országos Népművészeti Egyesületnek.
A Zala Megyei Népművészeti
Egyesület
megalakítása után 10 évig voltam az egyesület elnöke.
1977-től vezetek ifjúsági és felnőtt fafaragó
szakköröket. Aktívan részt vettem az Országos
Alkotóműhelyek megvalósításában: Tokaj, Velem,
Zalaegerszeg Gébárt, valamint Keszthely alkotóházak
építésében és beindításában. Folyamatosan részt veszek
országos kiállításokon, pályázatokon.
Készítek pásztorfaragásokat, csont, szaru használati
tárgyakat. Díszítőmunkában alkalmazom a karcolást,
ékrovást, domborúfaragást. Bútoraimat a hagyományos
paraszti formavilág alapján alakítom ki. Kezem alól
került ki: ácsolt láda, padok, asztalok, székek,
komódok, tékák, tálasok. Több környékbeli óvodába
játszhatnak fa játékaimon a gyerekek. Faragok fejfákat,
emlékoszlopokat, kapukat kültéri pihenő padokat.
Otthonosan mozgok a kéregmunkák világában is. Évekig
vezettem a Zala Megyei Fafaragó Stúdiót.
Tudásomat és tapasztalatomat mind a mai napig átadom fafaragótársaimnak
és a fiataloknak.
A Zala Megye Népművészetéért Alapítvány alapító tagja
vagyok. A Keszthelyi Alkotóházban kialakított faragó
műhelyben oktatom a fafaragást gyereknek és felnőttnek
egyaránt. Az itt működő Faragókör fenntartója a
Keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ immár 33
éve. A foglalkozások minden évben Október első
hétfőjétől Május utolsó hétfőjéig tartanak 16-20 óráig.
Munkáimmal több külföldi országban találkozhattak az érdeklődők
kiállításokon, munkabemutatókon
(Ausztria, Németország, Franciaország, Finnország,
Lengyelország, Oroszország több városában is)
Munkásságom elismeréseként 1980-ban
Népművészet ifjú Mestere
lettem.
1985-ben Népi Iparművésznek
ismertek el a NIT bíráló bizottsága.
2004-ben a Kulturális Miniszter a
Népművészet Mestere kitüntetésben részesített.
|
 |