Nagykanizsán született és él, a kiskanizsai
városrészben töltötte gyermekkorát, ahol volt
alkalma megfigyelni a körülöttük lakó emberek
tevékenységét, akik még foglalkoztak a régi
mesterségekkel, melyekbe bele is kóstolhatott. Így
tanult meg kosarat fonni, fagereblyét készíteni,
fakanalat faragni. De megfigyelte, hogy a bognár
hogyan készíti a szekér alkatrészeit, a kovács hogy
vasalja fel azokat, vagy hogyan patkolja a lovat.
Minden házkörüli munkát ellesett, amit az akkor ott
élő öregek végeztek. Mindennek hasznát már felnőtt
fejjel látta, amikor is 1979-ben saját használatra
kisebb bútorokat kezdett készíteni. 1984-től a fa
díszítő faragásával is megismerkedett, jobbára
önképzéssel sajátította el a technikai fogásokat.
Lakásában alakított ki egy kis műhelyt. Amikor
munkahelyi vezetői meglátták tárgyait, egyre jöttek
a megrendelések reprezentációs tárgyak készítésére.
Ezt 1992-ig csinálta is. Ez idő alatt nagy
gyakorlatra tett szert, de látása kezdett romlani és
4 évig semmit nem tudott faragni. 1996-ban
korkedvezményes nyugdíjba küldték. Ekkor jött az
ötlet, hogy nyakba akasztható nagyítóüveg alatt újra
próbálkozzon a fafaragással. Ezután tanulta meg a
csontkarcolás technikáját. Főként használati
tárgyakat és botokat készít. 1997-ben kezdte el
munkáit zsűriztetni, és 2000-ben megkapta a Népi
iparművész címet. Azóta több mint 50 kiállításon és
pályázaton szerepeltek munkái.
