Nagykanizsán született és itt alapított családot is
az alkotó. Gyermekkora óta szeret faragni. Eleinte
az egzotikus törzsi népművészet érdekelte, kisebb
szobrokat, maszkokat faragott. Később kezdett
készíteni díszdobozokat, amelyeket virág
motívumokkal és egyszerű mértani formákkal
díszített. Ehhez már szüksége volt olyan
szakirodalmak tanulmányozására, amelyek a magyar
népművészettel voltak kapcsolatosak. Céltudatosan
járta a múzeumokat, kiállításokat, ahol a népi
formák őserejű tisztaságának titkait kutatta, és
ismerkedett a magyar népművészettel. Különösen a
spanyolviasszal díszített faragványok keltették fel
érdeklődését. 1981-ben részese volt a zalaegerszegi
Fafaragó Stúdió alapításának. Részt vett az velemi
alkotóház építésében, majd tanfolyamain.
Az 1982-ben megalakult Zala
Megyei Népművészeti Egyesület egyik alapító tagja.
Kezdetektől részt vett a zalaegerszegi Kézművesek
Háza építésében. Tárgyait 1985-ben kezdte
zsűriztetni, majd 1997-ben kapta meg a Népi
Iparművész címet. 1998-ban megszerezte a Népi játék
és Kismesterségek oktatója, faműves szakképesítést
Budapesten, ahol utána faműves szakoktatóként
dolgozott 1996-2001 között. Szívesen tart mesterség
bemutatókat, ahol a faragás és a spanyolozás
technikájával ismerteti meg az érdeklődőket. 2003
óta fafaragó szakkört vezet Nagykanizsán.
Játszóterek tervezésében és építésében is részt vett
több településen. Készít használati tárgyakat fából,
csontból, szaruból. Alkotásai között főként
használati tárgyakat,
kül- és beltéri bútorokat, faragott botokat,
gyermekjátékokat, spanyolozott technikával díszített
tárgyakat találunk, de a szövéshez is készít
különféle eszközöket. Rendszeresen szerepelnek
alkotásai hazai és külhoni kiállításokon.