Dr. Doba Istvánné Simonffy Etelka     hímző    Népi Iparművész

Lakhely:   Zalaegerszeg
Lakcím:   Köztársaság u. 79. sz. 1. em. / 6.a.
Műhely címe:    
Telefon:   +36-92-317-250
Email:   dobaeta@t-email.hu
Saját web-lap:    

  Szakmai önéletrajz

   A kézimunka - a kötés, horgolás, hímzés, csuhéfonás, gyapjúfonás, kosárfonás - a családban télen mindennapos tevékenység volt.
 A kilenc gyermeknek mindig adtak a felnőttek valami anyagot, melyből lehetett játékosan valamit készíteni. Így tanultunk meg mindenfajta technikát.
 Az 1960-as évek végén, 70-es évek elején Varga Terézia vezetésével működött egy nagyon jó hímző kör, ahol a népi hímzés alapjait megtanultuk.      Nyugdíjazásom után, 2004-től foglalkozom intenzívebben a hímzéssel a zalaegerszegi hímző stúdió vezetőjének, Kocsisné Koszorús Anikó támogatásával.
 
2004 óta tagja vagyok a Zalaegerszegi hímző Stúdiónak, mely a 2014-es Mesterségek ünnepén Király Zsiga Díjat kapott.
2006 óta rendszeresen zsűriztetem a munkáimat, melyeket rendben elfogadtak. Részt vettem több kiállításon a Móricz Galériában, a VMK-ban.  Pályáztam a Nyugdíjas Klub kiállításaira,melyen a beadott anyagok kiállításra kerültek. Elfogadták a pályázati anyagomat a 2008. augusztusi Nemzeti Galériában rendezett Reneszánsz Kiállításra.
  A Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként  rész veszek  a szervezett továbbképzéseken, így bővítem a Kárpátmedence hímzésvilágának technikáit.
2009-ben lehetőségem nyílt a főleg dr. Kerecsényi Edit által összegyűjtött zalai hímzéseket eredetiben tanulmányozni a nagykanizsai Thury György Múzeumban. A fentiek hatása nyomán, valamint stúdióvezetőnk biztatására készítettem több szabadrajzú, keresztszemes és szálán varrott mintát, melyet szeretnék a jövőben is folytatni.

 
2015-ben Népi Iparművész címet kaptam.

   

Vállalásai:
 -  csoportos kiállítás