1965.április 15-én születtem Budapesten.1982-ben
szabadultam fel, mint aranyműves-ékszerkészítő.
1986-ban a Képző-és Iparművészeti Szakközép Iskola esti
tagozatán szakérettségiztem.
1987-ben elkészítettem rézből Magyarország domborzat
térképét 1:500.000 méretben.
1989-ben ötvös mestervizsgát tettem. Szeretek a
simalemezből dísztárgyat készíteni.
Tizennégy éves korom óta lovagolok, így természetes volt
számomra az ősi lovas kultúra kutatása. Elsősorban a
magyar honalapítás-kori mintakincsek alapján készítem az
ékszereimet.
A lemezből domborított képeimen megjelenítettem a Magyar
lovas kultúra minden témáját.
1997-től lehetek alkotó tagja a Zala Megyei Népművészeti
Egyesületnek.
2000-től a Magyar Lovas kör Kézműves Szakágának is tagja
vagyok.
1993 óta önálló ötvös mesterként dolgozom.
1998-ban a Magyar Szent Korona 1:1 pontos mását
elkészítettem a Szent György Lovagrend felkérésére, ami
után lovaggá is ütöttek.
2000-ben a Szent Koronához tartozó jogar és az
országalma1:1 pontos másolatát készítettem el, amelyek
állandó kiállításon vannak a visegrádi Fellegvárban.
2000-ben elkészítettem a Bethlen István bronz
domborművet. A Magyar Köztársaság Nemzeti díszegysége
kérésére elkészítettem a lovas felszerelés fémrész
díszeit.
2005-ben Ipolybalog Polgármesteri Hivatal kérésére a
Magyar Szent Korona 1:1másolatát ezüstből drágakövekkel
aranyozva rekeszzománcokkal.
2006-ban Gyergyószentmiklósra a Magyar Szent Korona 1:1
másolatát Szent István templom részére rézből,
aranyozva.
|
 |