A
gyermekkora óta Keszthelyen élő pedagógus a főiskola
elvégzése után került kapcsolatba a népművészettel.
Először a szövést sajátította el, de rögtön
megtalálta azt a tevékenységet is, mely a
kiteljesedést hozta számára. A nemezelés lett életre
szóló választása. 1983 óta műveli e mesterséget.
Kecskeméten tanult nemezelni Nagy Maritól, Vidák
Istvántól és kazah, kirgiz mesterektől. Mindkét
területen megszerezte a „C” kategóriás
szakkörvezetői végzettséget 1985-ben, majd két évvel
később szövésből a „B” kategóriás engedélyt is
megszerezte. Tudását továbbadja az iskolában, ahol
tanít, de szakköri, tábori és tanfolyami keretekben
is oktat. A Zala Megyei Népművészeti Egyesület
tagjaként a honfoglalás kori nemezsátor
elkészítésében, mint tervező, szervező és készítő
egyaránt vezető szerepet vállalt. A sátor
kicsinyített mását tanítványaival készítette el,
mely országos pályázaton díjat is hozott számukra.
1995-ben elnyerte a Népi iparművész címet.
Rendszeresen vett részt kiállításokon, pályázatokon,
ahol szép eredményeket ért el. Munkabemutatókon
népszerűsíti a nemezelést nem csak hazánkban, hanem
külföldön is.